Május 5 kedd, otthon gubbasztottam és tanulgattam a hót unalmas tárgyamat, de rövid időn belül meg is untam, nem is fecsérlem rá a karakreteket.

Május 6 a Magyar vacsora napja. Még Marine első vacsijánál megbeszéltük hogy minden nemzet csinál egy vacsorát a többieknek, ezáltal megismerve saját kultúránkat és főztünket. Ma a mi napunk volt Ádámmal. Délben össze is futottunk a Tesco-nál megvenni az alapanyagokat, majd áttértünk a lengyel boltba, mert azért ott tényleg találni magyaros összetevőket. Utána hazamentünk, mert az esemény az én házamban lesz. A menü: Túróstészta és pogácsa (csak mert 20 meghívott volt és nem akartam nagyon bonyolult és drága kaját csinálni, de majd egyszer egy kisebb társaságnak csinálok paprikáskrumplit. A pogácsa része volt a húzósabb, mivel sok munkába került megcsinálni a nagy mennyiségű süteményt, de Ádám hősiesen segített, gyúrta a tésztát és összesajtozta a pogácsákat :) A tészta része annyira nem volt vészes, bár 4 zacskónyit főztem meg... Közben hazajött Anne-Laure is és Jesse, aki már szinte hozzám költözött, szinte minden nap itt van :) Jó hangulatban teltek a munkás órák, Jonathan is segített mentálisan, és Karen is hazajött. Nem semmi munka 3 nagy adag pogit megsütni!! De segítőim révén egész gyorsan, 4 óra alatt meg is volt. Bár a legtöbben csak a kóstolásban segítettek. Aki ismer, tudja milyen főnök vagyok, ha komoly dologról van szó, márpedig az én (mi) vacsoránk igenis fontos dolog, szóval parancsnok módjára mindenkit befogtam a munkába. Tudom, nem passzol a tésztához, de csináltam tejfölös uborkasalátá is, csak hogy megmutassuk, mit is eszünk mi Magyarországon. 7 órára volt meghírdetve a vacsi, így a vendégek lassan elkezdtek szállingózni. Természetesen pecemre szerda este 7-kor volt a Finn-USA jéghoki meccs, ami drága finneimnek a világot jelentette, így 19:00-kor bezárkóztak a szobába, és nézték a meccset, mint valami megbabonázott kiskölkök. Szerencsétlenségemre a lányok körülzsongták őket és szinte senki sem segített befejezni a kaját. Szerencsémre megjönn Kristina, a litván csaj (imádom), akivel elég sok közös témánk van és nagyon segítőkész volt, együtt megcsináltuk a túrós tésztát (iszonyat mennyiségű adag volt, körülbelül 7 serpenyőnyi). 8 óra felé mindenki megérkezett végül, és úgy döntöttem, nem várjuk meg hogy vége legyen a hokinak, elkezdjük az estét. Ádámnak volt még 1 üveg pálinkája, amivel köszöntőt mondtam mindenkinek, hogy eljöttek, és persze Alix születésére (Marine keresztfia). Majd bedobtam még a maradék Unicumomat is, amit mglepetésemre hamar elfogyasztottunk. Végülis 15-en voltunk, mindenkinek jutott tányér, tálaltam a kaját és leültünk enni. Elégedetten nyugtáztam, hogy mindenkinek ízlett az étel, és ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy mindenki szedett még :) És nem estem abba a hibába, mint előtte a többiek, hogy nem volt elég kaja :) Claire azt mondta, hogy tele van, de vár 2 percet és utána megint szed :) Ez egy szakács legnagyobb elismerése. Közben Finnország vesztett USA ellen, és így kiesett a versenyből az elődöntőben, a fiúk el voltak nagyon szomorodva. Feltálaltam a pogácsát, ami jól esett a vörösbor mellé. Hogy ne maradjanak sport nélkül, a fiúk focit kezdtek el nézni a laptopomon (...). A pogácsa szintén nagyon ízlett mindenkinek, imádták. És ma is rájöttem, hogy nem ismerik, mi ez. Mi, magyar gyerekek a nagymama pogácsáján nőttünk fel, hogy lehet, hogy mások ezt nem ismerik? :D Nyitottam egy emlékkönyvet és mindenkit megkértem, hogy írjon bele valamit, legfőképpen az otthoni elérhetőségeit, hogy ha netán facebook-on nem tudnánk egymást elérni, legyen valami információm róluk, és persze írtak személyes dolgokat is, meg mindenki a saját nyelvén valamit. Ezek után többen hazamentek, tanulásra hivatkozva, én természetesen nem maradtam itthon, hanem elmentünk a Temple-be (mert szerda volt). Ott találkoztunk francia barátainkkal és pár spanyollal, és átbuliztuk az éjszakát, lemozogtuk a vacsorát.

Összegezve minden jól sikerült, kivéve Marine-t, aki megint az egész estét átbőgte Juhani miatt, de már megszoktam. Köszönöm Ádám segítségét, és nagyon várom az utolsó vacsorát, a kínai Ding Ping tálalásában!