Köszönöm kedves olvasó, hogy figyelemmel kísérted az én fél évemet itt Carlowban. Most már bevallhatom, nem csak a ti szórakoztatásotokra írtam ezt a kis naplót, hanem saját magamnak, elteszem és ha kedvem lesz előveszem és beleolvasgatok. Ezért volt néha nagyon terjengős vagy értetlen a fogalmazásom, de számomra ez örök emlék marad.

Életem egyik legnagyobb élménye volt jelentkezni és elmenni az Erasmus programra, ez volt az álmom már nagyon régen, és büszke vagyok, hogy sikerült véghez vinni. Gyönyörű tájakon jártam, rengeteg barátot szereztem, néhányuk örök barátság lesz. Megismertem különböző nemzeteket, együtt laktam érdekes emberekkel, megismertem egy kultúrát, az íreket, és nagyon szeretem az országot és a mentalitást. Ha tehetem visszamegyek még, hiszen nagyon mély benyomást szereztem. Az angol tudásom nagyon sokat fejlődött, főleg a szókészletem, most már biztosan tudok mindenkivel mindenféle témában beszélgetni. Elvesztettem néhány barátot és néha fájdalmas volt távol lenni az otthonomtól, szerelmemtől, de ez is az élet része, és a sok pozitívum bőven ellensúlyozta a rossz dolgokat. Mostmár bármerre is megyek Európában, mindenhol vannak barátaim, sőt, még Ázsiában is. Mindig lesz, aki szívesen fogad, el kell mennem Franciaországba, Finnországba, Németországba, Spanyolországba, Skóciába, Olaszországba.... Mégegyszer köszönöm, hogy olvastad a blogot, és köszönöm mindenkinek, aki mellettem állt és segítette a kinntartózkodásomat!!!

Most pedig irány a valódi élet és a magyar valóság, befejezem a diplomámat és minden erőmmel azon leszek, hogy a mastert már egy újabb, szép országban töltsem el!

Hola!! Még adós vagyok az utolsó bejegyzéssel, amihez igazán nehezen álltam hozzá. Ami jó az életben, azt nehéz befejezni.

Nos, 21-én volt az utolsó vizsgám, HRM, és meg kell mondjam, a koncentrációs képességeim nagyon aláhagytak. Csak arra tudtam gondolni, hogy már csak 3 óra és szabadság!! Így hát ki lehet találni, hogy nem a legjobban sikerült vizsgám lett. De mindegy is, a lényeg, hogy vége, tanulmányaim befejeztettek Írországban. Az eredményeket meg majd június közepén tudjuk meg, interneten vagy kipostázzák nekünk. Aznap délután a legtöbb barátom szintúgy végzett, és indulhatott az 5 napos bulimaraton!

Csütörtök délután Marine-nál gyülekeztünk, az alapelképzelés az volt, hogy grillezni fogunk, de az az időjárás és Jacinta miatt meghiúsult. Ehelyett óriás frizbiztünk a kertben. Egyszer vittem Jacintának pogácsát, csak hogy kóstolják meg a remekművemet, és annyira ízlett neki, hogy megkért, tanítsam meg sütni! Nos ez aznap volt esedékes, így a többiek játszottak, mi meg sütögettünk a konyhában, és egy jó nagy adag pogit sikerült csinálni, az egész család odavolt érte. Sikerült némi kis tudást átadnom ír barátaimnak. Este természetesen Foundry, az utolsó éjszaka ott, felejthetetlen volt, mindenki összegyűlt, együtt táncoltunk és nevettünk, majd sírtunk. Mivel sok emberke megy haza a napokban. Niamh-al, a kedves ír osztálytársammal utoljára találkoztunk, és könnyek között borultunk egymás nyakába, Én, Josephine és Niamh, a 3 International Business grácia.

Pénteken gyönyörű időnk volt, így kimentünk a parkba játszani. Jungle Speed megint, sikerült Florent-et is elrángatnom, így  biztosítva volt a jó hangulat. Majd miután a játékot meguntuk, frizbizni kezdtünk. Mezítláb rohangáltunk a park zöld füvén, sokat nevettünk és estünk, felejthetetlen pillanat lesz számomra. Este a Teach Dolmain-be mentünk a barátokkal, a legszűkebb körrel. Ez volt az utolós este, hogy látom Anne-Laure-t és Julie-t, ők márnap (szombaton) mentek el Carlowból, lakótársam Ír körútra, Julie pedig haza. Szinte nem is szóltunk egymáshoz, a feszültség nagy volt köztünk, mivel mindenki érezte, hogy itt a vég, már csak pár napunk maradt hátra. Így a szokásosnál is többet ölelkeztünk és puszilgattuk egymást. Számomra túl sok volt ez az érzelmi telítődés, így leléptem idő előtt a társaságtól, és átmentem a Scraggs-ba, ahol találkoztam más barátaimmal, akikkel szintén szerettem volna több időt tölteni. Nicolas és Fatima már besörözött, csatlakoztam hozzájuk. Mit ad isten, a spanyol srácokkal is találkoztunk meg Bennivel, így csoportosan nekiindultunk keresni egy bárt, ami még nyitva van. A Med bar volt a célállomásunk. ez azért is kedves számomra, mert az volt az eslő bár, ahova elmentem Carlowban megérkezésem után. Bennivel elkezdtünk nosztalgiázni a régi szép időkről, mintha az oylan távol lett volna, és igen, távol is volt. Szinte úgy érzem, mintha tegnap lett volna, de még eltelt azóta 5 hónap. 2 óra felé mennünk kellett, mert zárt a bár, így kupaktanácsot tartottunk, és eldöntöttük, még nem akarunk hazamenni. Átvonoltunk a Supermac's-ba enni, majd Én, Benni, Nicolas és Yoan elmentünk Nicolas-hoz, egy kis utó-iszogatásra. Zenét hallgattunk, filozofáltunk egészen reggel 5-ig, majd akkor úgy döntöttünk, ideje lenne már hazamenni, és már a nap is felkelt, a madarak énekeltek.

Szombat a nagy nap. Az utolsó nagy party napja. Mármint ez a mi fantáziánkban így jelent meg, "A" nagy nap. 3 előtt Marine átjött hozzám és együttesen mentünk Martinékhoz, mivel a társaság ott gyülekezett. Én úgy gondoltam, hogy erre a nemes napra vodkával készülök, és az mind meg is iszom. Így délután 3-kor elkeztünk vodka-fanta (exotic)-t inni. Átvonultunk a suliba, mivel kedves francia barátunk, Camille készített egy prezentációt, képvetítést az elmúlt felejthetetlen 1 év képeiből. A videó megtekinthető a facebook profilomban, fantasztikus lett, mindenkit megérintett. Utána korzóztunk az utcákon és házibulikba mentünk. Első állomás Alex háza volt, ahol már szép számban összegyűltek a népek, és legfőképpen ittak. Martin megmutatta, hogy isszák a németek a sört, és meg megmutattam, hogy iszom a vodkát. Ez annyira jól sikerült, hogy kellőképpen képtelen voltam rá, hogy Jungle SPEED-et játszak, szerintem a nagyon erős napsütés is közrejátszott, hogy jól érezzem magam. Egy órácskát elvoltunk a kertben, és ez is szintén felejthetetlen pillanat lesz számomra. Átmentünk Jesse-ék házába, ahol már Ding Ping csinálta a kínai vacsorát nekünk. Mi Marine-al videókat készítettünk a jövő nemzedék számára, és saját magunknak, emlékül. Aztán egyszercsak elaludtam a kertben, és csak arra keltem fel, hogy kész a kaja. Sikerült is készíteniük rólam pár képet a kedves barátaimnak :D A kínai kaja nagyon finom volt természetesen, mint mindig. A ház megtelt emberekkel, és elkezdtek alapozni az esti nagy bulira. Éjfél-tájt felhívtuk a taxikat, és bementünk a városba, pontosabban az Erasmusos törzshelyre, a Leverett-be. Eldöntöttem, hogy csak vizet fogok inni egész este, jégkockával. Éjfél után jött a telefon Samulitól, az őrült finntől, hogy menjünk a szökőkúthoz, most. Én, Jesse és Ádám el is mentünk oda, és nagyon vicces látvány tárult elénk: Samuli fogadott valakivel, és ma este volt a teljesítés éjszakája: a meztelen futás. Azaz a házuktól a városközpont szökőkútjáig elfutott meztelenül, egy nagy finn zászlót tartva a kezében, beleugrott a kútba, tett benne 2 kört és hazafutott (ez kb 3 km futás). Mi szakadtunk a röhögéstől az autósok pedig dudálással díjazták a látványt. Visszamentünk a Leverettbe, de Jesse annyira jól volt, hogy Marine hazavitte, mert már lassan nem tudott állni. Megintcsak el kellett búcsúznunk sok barátunktól, mert mentek haza, senkinek nem kívánom ezt az érzést. A buli után még átmentünk a kaszinóba, utolsó alkalommal. De most sem játszottam, csak megfigyeltem, hogy veszti el Samiya az utolsó pénzét is. 4 óra felé nekem véget ért az este, de aludnom kellett kicsit, hogy másnap képes legyek élni.

Vasárnap a nagy búcsú napja (megint) most éppen legjobb barátom, Jesse hagyott el minket. Reggel átjött, hogy áthozza néhány cuccát a lakásba (mivel majd jön vissza és az én szobámban fog lakni a nyáron). Kimentünk a parkba, megint játszani, és búcsúzkodni, szomorú volt egy ilyen nagyszerű barátot elveszteni, a buszállomásra menet mindenki szótlan volt. Jesse az a srác, akit először megismertem a suliban, egy osztályban voltunk, együtt kezdtük az erasmust, együtt kirándultunk és buliztunk, és fél év alatt nagyon a szívemhez nőtt. Remélem látjuk még egymást, hiszem egyedi kapcsolatunk volt, és nagyon fájdalmas az elválás a barátoktól. Nem sírtam, de a lányok zokogtak mellettem. Ahogy a busz elhajtott, kezdtem érezni az ürességet.

Este persze megint nem bírtunk a fenekünkön maradni, vasárnap este Amaury házábagyülekeztünk, majd vándoroltunk át a Foundry-ba. Azt hittem a csütörtöki az utolsó, de nem, még aznap is elrángattak. Mondanom sem kell fergetegesen éreztük magunkat, és ölelkezve táncoltuk át az estét a barátokkal. Utópartyra visszamentünk Amaury házába, és szokás szerint hajnalig beszélgettünk, majd hazaindultunk a fiúkkal.

Hétfő, a nagy nap, az utolsó nap a földi paradicsomban. Reggel korán keltünk és bementünk a suliba kinyomtatni a repjegyünket, Ádám, Marine és Én. Utána Martinhoz mentem, hogy elkérjem tőle a képeit pendrive-on, majd Marine-al elmentünk vásárolni a városba. Ezek után nyomás haza és pakolás, a legrosszabb része a napnak. Félelmetes mennyi cuccom gyűlt össze a félév alatt. Sok kilónyi papírt, szemetet és ruhát dobtam ki. Elkértem Marine-től a mérlegét, hogy le tudjam mérni a bőröndömet, és mivel 9 kilóval volt "csak" több a megengedettnél, így pakoltam és logisztikáztam a cuccokat. Pár óra múlva feladtam, és úgy gondoltam, lesz ami lesz, maximum fizetek... Jimmy átjött, hogy odaadja a kauciómat, ami 450 euró volt, így a végére gazdga lettem :D nagyon fog hiányozni, ő volt a legjobb főbérlő, imádtam. Kaptam tőle emlékbe 2 könyvet, amit ő írt Carlow történetéről, híres embereiről stb. Mert hobbiból történész. Nagyon kedves gesztus volt tőle, mindig gondolni fogok rá.

És eljött az utolsó, a tényleg utolsó party, a Temple-ben. Előtte Marine-nál gyülekeztünk, és köszönetet mondtunk Jacintának, aki a legrendesebb pótanyuka volt számunkra. Mivel Marine busza 2:40-kor ment, így segítettünk a végleges összepakolásban. A terv az volt, hogy Marine-al elmegyünk bulizni, 2-kor végzünk és Jacinta kihozza a cuccait a buszmegállóba. Így is lett. A Temple még sosem volt ilyen furcsa számomra. Mintha egy kivégzésre mentem volna. A még Carlowban tartózkodó barátaim mind ott voltak. Semmi kedvem nem volt aznap táncolni, csak beszélgetni és elköszönni a legkedvesebb emberektől. Az utolsó képek, az utolsó puszik és ölelések, és máris ott volt a 2 óra. Tömegesen kimentünk a buszmegállóba és egyenként elköszöntünk Marine-tól. Ő volt a legjobb barátnőm, és az is marad mindig, akármerre fúj is a szél minket, mi mindig jóban leszünk (vagyis próbálunk). És bár voltak összezördüléseink, mindig számíthatunk egymásra, és reméljük azt a pár ezer km távolságot le tudjuk majd győzni. Mindig is szeretni fogom azt a kis szeleburdi franciát. Megintcsak nem sírtam, de szörnyű volt látni Marine arcát, ahogy ellepik a könnyei, és mi csak integettünk, míg a busz el nem száguldott Dublin felé. Nekem is mennem kellett haza, meg már kedd hajnali 3 volt, és meg 11-kor indultam haza. Így elbúcsúztam mindenkitől, és megbeszéltük, hogy novemberben mindenki visszajön a diplomaosztóra és találkozunk. Reméljük így is lesz. Hívtak, hogy menjek tovább egy házibzliba, de nem volt energiám már, de Benni kedves volt és haza kísért. Ő volt az, akit először ismertem Carlow-ból, ő adott tanácsokat a lakást illetően és ővele voltam először együtt bulizni, sokat köszönhetek ennek a német csodabogárnak.

Kedd reggel nehezen keltem fel, összeszedtem a cuccaimat, kitakarítottam a szobámat. Megkértem Jonathant, hogy segítsen kimenni a buszhoz, el is jött velem. Sajnos Karentől nem tudtam elbúcsúzni, mert eltűnt, de még úgyis lesz lehetőségem beszélni vele később. A buszra 6-an vártunk, Ádám, Claire, Philipp, Guillaume, Christian és én. És persze a jófej barátok, akik az utolsó pillanatokban is velünk voltak: DingPing, Jonathan, Benni, Martin és Nicolas. És most sem sírtam, bár eléggé nehéz volt megállni. Megjött a busz és pár perc alatt el is hagytuk Carlow városát, magunkkal cipleve a sok sok emléket. A hazaút nem volt teljesen sima, a csomagom nagyon nehéz volt, kellett is fizetnem sokat, de midnegy, mert haza kellett mennem. Megebédeltünk a Mekiben a reptéren, majd könnyes búcsút vettünk Claire-től, és 3-an emntünk a repülőhöz, Guillaume Ádám és Én. A Ryanair a legrosszabb társaság a világon, de olcsó. Szóval csak ha nagyon muszáj, akkor utazz velük! Alíg volt időm ajándékokat venni, és nem is találtam olyan dolgokat, amiket szerettem volna venni, na mindegy, majd azt is novemberben. Felszálltunk a gépre, és röpke 3 óra múlva már Magyarországon is voltunk. Nagyon nem vártam ezt a pillanatot, de bekövetkezett. Januárban máshogy képzeltem el, de ez már csak történelem, és egy másik blog története....

Május 16 szombat, és szenvedésem nagy napja. Pénzügy vizsga volt reggel 9:30-kor. Álmatlanságban szenvedek mostanában, és nem tudtam elaludni, csak reggel 6-kor, majd 8-kor kelnem is kellett, hogy menjek vizsgázni. Mondanom sem kell, hogy nem voltam valami jó formában, beteg is voltam. Út közben szétáztam, mert beköszöntött a nyár Írországba: zuhogó eső, szélvihar, hideg. Egyik percben süt a nap, másik percben bőrig ázol. Nos, így nekiindulva a 3 órás vizsgának nem fűzök túl nagy reményeket az eredmény tekintetében. De talán átmegyek... Persze nincs megállás, ugyanis a következő vizsgám hétfőn lesz, tehát nem lehet abba hagyni a tanulást. Szombat este, otthon és tanulni...szörnyű érzés. Közben megint 1-el bővült a franciák száma a házban, most éppen Anne-Laure barátnője jött látogatóba, Julie. Nagyon kedves lány, de meg sem tudott szólalni angolul annak ellenére, hogy 6-8 évig tanulta. Ez a baj az oktatással... Megpróbáltam szóra bírni, és pár óra múlva már körülbelül megértettem, mit szeretne mondani. Persze nagyon zavarban volt, és sokszor franciául magyarázott nekem, de fel kellett világosítanom, hogy rossz ajtón kopogtat, csak szavakat értek. Úgy szerettem volna többet velük lenni, de sajnos tanulni kellett. Vasárnapom tehát az International marketing jegyében telt. Hétfő és vizsga. Egészen sokat tudtam aludni, 6 órát. És a vizsgán kellemes meglepetés ért: tudtam a válaszokat. 3 óra alatt magas szinten kifejtettem egy nap alatt megszerzett tudásomat a nemzetközi marketing területén. Igazi főiskolás vagyok, 1 nap alatt bevágni 1 év anyagát....büszke voltam magamra. El is döntöttük, hogy a hétfői nap nem tanul senki, mert a vizsgáink csak csütörtökön lesznek. Együttes erővel, előre megszervezve elmentünk a Pizza Hut-ba kirúgni a hámból. 1,5 órán keresztül csak tömtük magunkba a pizzát, tésztát és salátá. 12-en gyűltünk össze, csak a csapat legjava. Most már minden percet és adódó alkalmat kihasználunk, hogy együtt lehessünk. Hazafelé Anne-Laure-al és Julie-vel mentünk, és szétáztunk rendesen. Megbeszéltük, hogy este összejövünk Juhani búcsúbulijára, ugyanis ő az első, aki diszcidál tőlünk szerda hajnalban. Marine, Juhani és Samuli elmentek futni este, így nem vártuk meg őket, összehívtam a társaságot a házamba. Jesse és Ádám érkeztek elsőnek, majd Fatima is megérkezett és Jonathan is részt vett a társasági életben. Kis feszültség van a házban a 2 francia között, én nem igazán értem a probléma okát, de gyanítom, hogy Anne-Laure szeszélyessége miatt nem beszélnek. Sebaj. Egész este kártyáztunk, beszélgettünk, filmet néztünk. Csak hogy együtt legyünk. Majd olyan 2 óra tájában mindenki lelépett, én még beszélgettem Julie-vel, akin érzem a javulást már 3 nap alatt. Már összefüggő mondatokat is tud alkotni, nagyon büszke vagyok rá.  A következő 2 nap szintén a tanulásról fog szólni, de már nem sok van hátra, ez lesz az utolsó vizsgám, és utána.....

Kedden még nem nagyon akartam tanulni, bár elkezdtem. Este összejövetelt szerveztünk a házamban, és nagy kárty-partit tartottunk a barátokkal, Jesse, Juhani, Marine, Anne-laure, Ádám és én. Kiderült, hogy a finnek nagyon sok kártyajátékot ismernek, és a legtöbbjük érthetelen és bonyolult, úgyhogy rövid időn belül előkerült a Jingle Speed. Ez fog a legjobban hiányozni otthon, hogy nem tudom összehívni a baráti körömet csak úgy, hogy együtt legyünk, otthon ilyet szinte soha nem csinálunk. Mindent napokkal előre le kell zsírozni, vagy különben szétszéled a társaság. Beleszoktam ebbe az életformába, a kisvárosba, és lehet, hogy az elején még utáltam, de most már nem akarok változtatni ezen. Sajnos muszáj leszek.

A következő napokat csak itthon töltöttem/töltöm, mert sokmindent kell megtanulnom a szombati vizsgámra, a Business finance-ra, azaz pénzügy. Egyszerű, mert már otthon tanultam mindent, de ez mégis angol és mégis más. Közben pedig beteg lettem. Fura dolog, beteg voltam, amikor eljöttem januárban. Beteg voltam, amikor anyuék meglátogattak. És most hogy haza kell mennem újra beteg vagyok. Lehet pszichológiai alapon jön ez ki nálam, allergiás vagyok a magyar dolgokra. Mindegy is, már csak pár nap és otthon vagyok, lehet örülni! Addig meg tanulás és NeoCitran ivás a program.

Vasárnap egész nap tanultam, mert hétfőn volt az első vizsgám Írországban. Organisational behaviour- Vállalati viselkedés szó szerinti fordításban. Roppant unalmas tantárgy, tele elméletekkel és teóriákkal. Nos a vizsgáztatás teljesen már, mint otthon. Itt komoly dolog. Az egész Barrow Centre-t (tesiterem) átalakítják vizsgaközponttá és kb. 270 szék és asztal foglal benne helyet, belépni csak diákigazolvánnyal lehet, táskát, kabátot, mindent kint kell hagyni, mindenkinek kijelölt helye van. Nem csak 1 osztály vizsgázik egyszerre, minden szakról és évfolyamról vannak diákok.  5* ellenőrizték a szótáramat, van-e benne puska, tolltartót sem lehet a padon hagyni, csak a földön. Szóval elméletileg a puskázás kizárt dolog és meg sem próbálnám, mert veszélyes, ha megbukok, jöhetek vissza augusztusban. Szóval kellemesen telt az a 3 óra, amíg írhattam a vizsgát. Szerencsémre (vagy tudásomra) mindent tudtam, bár a legnagyobb hiányosságom a szókészletben van, de reméljük elnéző lesz a tanárnéni, mégsem vagyok ír... a nagy ijedtségre kitaláltuk, hogy este buli lesz :) De először hazamentem, és elmentünk Anne-Laure-al feszültséglevezető bicajozásra. A Barrow folyó partján van egy kis ösvény és nagyon sokáig fel lehet biciklizni, gyönyörű látvány volt, az elképesztő ír táj, a víz, a szikrázó napsütés egyvelege elvarázsolt minket. 9-kor átmentem Martinékhoz, hogy bemelegítsünk a bulira. Nicolas csinált nekünk crêpe-et, ami a francia palacsinta. Utána átjött Benni és Miguel is, és így 5-ösben vágtunk neki az estének, a többi barátunk mind tanulásra hivatkozva otthon maradt (...) Elmentünk a Temple-be, ahol elég kevés ember volt, iszogattunk és táncolgattunk, bár a 4 fiú nem nagyon akart hozzám csatlakozni. 2-kor még nem voltunk álmosak (kivéve Bennit) és elmentünk a casino-ba. Én most nem próbáltam meg játszani, mert éreztem, nem a szerencsenapom... viszont a fiúk előszeretettel játszottak, és Martin vesztett 30 eurót, Nicolas 10 eurót, Miguel meg nyert 20-at :) Benni meg aludt a fotelben :D Holnaptól tanulás van!

By the way belinkelem a most aktuális kedvenc számomat, hallgassátok!