Május 16 szombat, és szenvedésem nagy napja. Pénzügy vizsga volt reggel 9:30-kor. Álmatlanságban szenvedek mostanában, és nem tudtam elaludni, csak reggel 6-kor, majd 8-kor kelnem is kellett, hogy menjek vizsgázni. Mondanom sem kell, hogy nem voltam valami jó formában, beteg is voltam. Út közben szétáztam, mert beköszöntött a nyár Írországba: zuhogó eső, szélvihar, hideg. Egyik percben süt a nap, másik percben bőrig ázol. Nos, így nekiindulva a 3 órás vizsgának nem fűzök túl nagy reményeket az eredmény tekintetében. De talán átmegyek... Persze nincs megállás, ugyanis a következő vizsgám hétfőn lesz, tehát nem lehet abba hagyni a tanulást. Szombat este, otthon és tanulni...szörnyű érzés. Közben megint 1-el bővült a franciák száma a házban, most éppen Anne-Laure barátnője jött látogatóba, Julie. Nagyon kedves lány, de meg sem tudott szólalni angolul annak ellenére, hogy 6-8 évig tanulta. Ez a baj az oktatással... Megpróbáltam szóra bírni, és pár óra múlva már körülbelül megértettem, mit szeretne mondani. Persze nagyon zavarban volt, és sokszor franciául magyarázott nekem, de fel kellett világosítanom, hogy rossz ajtón kopogtat, csak szavakat értek. Úgy szerettem volna többet velük lenni, de sajnos tanulni kellett. Vasárnapom tehát az International marketing jegyében telt. Hétfő és vizsga. Egészen sokat tudtam aludni, 6 órát. És a vizsgán kellemes meglepetés ért: tudtam a válaszokat. 3 óra alatt magas szinten kifejtettem egy nap alatt megszerzett tudásomat a nemzetközi marketing területén. Igazi főiskolás vagyok, 1 nap alatt bevágni 1 év anyagát....büszke voltam magamra. El is döntöttük, hogy a hétfői nap nem tanul senki, mert a vizsgáink csak csütörtökön lesznek. Együttes erővel, előre megszervezve elmentünk a Pizza Hut-ba kirúgni a hámból. 1,5 órán keresztül csak tömtük magunkba a pizzát, tésztát és salátá. 12-en gyűltünk össze, csak a csapat legjava. Most már minden percet és adódó alkalmat kihasználunk, hogy együtt lehessünk. Hazafelé Anne-Laure-al és Julie-vel mentünk, és szétáztunk rendesen. Megbeszéltük, hogy este összejövünk Juhani búcsúbulijára, ugyanis ő az első, aki diszcidál tőlünk szerda hajnalban. Marine, Juhani és Samuli elmentek futni este, így nem vártuk meg őket, összehívtam a társaságot a házamba. Jesse és Ádám érkeztek elsőnek, majd Fatima is megérkezett és Jonathan is részt vett a társasági életben. Kis feszültség van a házban a 2 francia között, én nem igazán értem a probléma okát, de gyanítom, hogy Anne-Laure szeszélyessége miatt nem beszélnek. Sebaj. Egész este kártyáztunk, beszélgettünk, filmet néztünk. Csak hogy együtt legyünk. Majd olyan 2 óra tájában mindenki lelépett, én még beszélgettem Julie-vel, akin érzem a javulást már 3 nap alatt. Már összefüggő mondatokat is tud alkotni, nagyon büszke vagyok rá.  A következő 2 nap szintén a tanulásról fog szólni, de már nem sok van hátra, ez lesz az utolsó vizsgám, és utána.....

Szerző: Timi from Ireland  2009.05.19. 14:24 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://timicarlowbanvan.blog.hu/api/trackback/id/tr741131451

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása